Január: Az újév első napját még a kórházban töltöttem. Csak másodikán engedtek minket haza. Szinte már menekültem a kórházból, az ott töltött több mint egy hónap után. De itthon sem volt jó. Túl sokszor és túl sok ember jött és túl sok tanácsot adtak. Sokszor szerettem volna egyszerűen csak egyedül maradni és sírni. Nem tehettem. Bár lelkileg és fizikailag is egyaránt össze voltam törve, és szenvedtem, mindezt nem mutathattam ki. Erősnek kellett lennem. Senkivel nem tudtam igazán megbeszélni a problémáimat. Csak egy emberrel. De akkor már túl késő volt, már nem tudtam teljesen „helyreállni”. A hónap utolsó napján pedig szakítottam Hanna apukájával.

Február: Végre voltam már annyira jól, hogy elmenjek otthonról. Egész januárban ki sem mozdultam a házból, nem mintha nem akartam volna, egyszerűen csak nem tudtam. Első utam a kollégiumba vezetett (húgom jóvoltából, akinek épp ott volt dolga, és rávett, hogy menjek vele). Nem bántam meg, hogy elmentem. Bár túl sok emberrel nem találkoztam, azzal az egyel igen, akivel a legjobban szerettem volna. Mennyit beszélgettünk. Mennyire jó is volt. És mennyit segített. A dokihoz is visszamentem, és egész megnyugtató volt, amiket mondott. Nem fogok meghalni mostanában. Hanna baba szépen nőtt, én pedig egész jól meggyógyultam testileg. Lelkileg talán még most sem vagyok teljesen rendben. A hónap vége felé az előbb említett személy (legyen mondjuk J), elég hülyeséget, ostobaságot, baromságot, stb.. csinált, ami eléggé szíven ütött. Nagyon nagyon aggódtam érte. Szerencsére minden rendben lett.

Március: Jó párszor találkoztam J-vel. Sokszor feljött hozzánk. Hannát is nagyon szereti. Midonál is voltunk.  Nem igazán emlékszem, mi történt velem még. Magamat ismerve, gondolom rengeteget sírtam. Persze nem ok nélkül.

Április: Emlékszem, hogy sokat sétáltunk. Emlékszem, hogy… nem. Nem emlékszem. Semmi másra nem emlékszem. De. Találkoztunk Bettivel, egyik sétánk során, és akkor mondta, hogy abbahagyta a sulit, és jelentkezett a PTE-re. Nagyon örültem neki, és bíztam benne, hogy felveszik, és akkor együtt mehetünk majd. És mint utólag kiderült, fel is vették.

Május: Diáknapon bevittem Hannát a régi sulimba. Majdnem egy egész délelőttöt ott töltöttünk, és igazán jól viselte. Bárki megfoghatta, ölbe vehette, csak mosolygott. Gergő pedig körbehordozta a suliban, és mindenkinek azt híresztelte, hogy az övé. Másnap volt a húgom, és Mido ballagása is. A húgom ballagására Hannát is elvittem, de Midohoz az ebédre már egyedül mentem. Szép délután volt. 12-én betöltöttem a 20-at. 18-án (a névnapomon) pedig bíróságra mentem, és nyertem.

Június, július és augusztus: Vagyis a nyár. Semmi, de tényleg semmi nem történt. Bár voltam Midonál, és ő is volt nálunk, azon kívül más tényleg nem. Idén nem mentünk nyaralni, Balatonra is csak egyszer. Nem. Egyszer Midoval is voltunk. Akkor kétszer. Szenvedtünk a melegtől. Augusztus végén pedig egyszer voltam Pécsen, suliügyeket intézni.

Szeptember: Elkezdődött az iskola. Visszatértem Pécsre, és belevettettem magam (immár másodszor) az egyetemi életbe. Amilyen nagy lelkesedéssel indultam neki, olyan hamar el is tűnt. Ez már nem ugyanaz volt, mint tavaly. Se a csoporttársak, se a tanárok, se semmi. Tavaly sokkal könnyebb volt beilleszkedni, barátokat találni. Idén? Szinte lehetetlen. A TO-ra is állandóan járkálnom kellett, hol az etr, hol az órarend miatt, szóval nagyszerű volt. Nem is tudom, Betti nélkül hogy bírtam volna. De ő ott volt, és segített. Nagyon megviselt az állandó ide-oda utazgatás, főleg Hanna miatt. Nem azt mondom, hogy most már könnyebb, de hozzászoktam, és tudom, hogy mindez érte van.

Október: Az egyetem folytatódott, de barátaim még mindig nem voltak. Rengeteget sírtam. Nem emiatt. Csak úgy minden más miatt. Míg itthon Hanna minden gondolatomat lekötötte, és állandó elfoglaltságot jelentett, ott unalmas óráimban túl sok időm volt gondolkodni. Sok olyan dolog eszembe jutott, ami nem kellett volna. Egy valami viszont nagyon sokat segített. A zene. Igen. Húgomnak hála, én is Kpop rajongó lettem. Elsősorban SHINee rajongó. Annyira nyugtatóan hatott rám a zenéjük, és olyan jó volt végre kikapcsolódni, hogy néha teljes hangerőn üvöltött a fülemben a Stranger, de olyankor nyugodt voltam. Betti hányszor rám szólt. A saját zenéjét nem hallotta az enyémtől. De kellett. Október végén aztán találtam magamnak egy barátot. Egy (most már) nagyon jó barátot. Egyből könnyebb lett minden.

November: Rettenet gyorsan ment az idő. Végre volt kivel beszélgetnem suliban, és sokszor még suli után is. Betti szintén belezúgott a Kpop-ba. Az életem majdhogynem 100%-ban tökéletes volt. Sajnos mégsem teljesen. Van pár érzés, amit szívesen összegyűrnék, és kidobnék a kukába, ha lehetne. Sokszor voltam összezavarodva, és J ilyenkor mindig segített. Egyszer több mint 2 órát beszéltünk skypon, miután eléggé kétségbe volta esve. Még énekelt is nekem. Mindig fel tud vidítani, még akkor is, ha amúgy állandóan veszekszünk.

December: Rengeteg zh az elején, aztán vizsgaidőszak. Sok nevetés, sétálás, hülyülés. Még annál is több tanulás. De azt hiszem, az egész évet nézve, ekkor voltam a legboldogabb. Bár most megint gyötrődök, és jár az agyam, hogy mit is kellene tennem, mégis megérte. Minden ami történt, megérte. Hanna 1 éves lett. 6 éve férjnél vagyok. xD