A görög dráma kialakulása a Kr.e. V. századra tehető. Középpontja Athén volt. Alapja a Dionüszosz kultusz. Dionüszosz volt a bor, a mámor és a földművelés istene.  Az első időkben egy kórus istent dicsőítő énekeket adott elő. Majd kivált egy ember a kórusból, aki párbeszédet folytatott a karral. Az első színészt Teszpisz, a tragédiaíró, alkalmazta. Később már kettő, majd három színészt alkalmaztak. Utóbbit először Szophoklész használta. A minden évben megrendezett Dionüszosz-ünnepek tetőpontja a drámaverseny lett, ahol a verseny szervezője a meghívott arkhón volt. A versenyben a tragédiaírók tetralógiával nevezhettek, amely három tragédiából és egy szatírjátékból állt. A komédiaíróknak egy komédiával kellett nevezni.  A verseny győztesének lenni óriási elismerést jelentett.
Az ókori színház félstadion formájú volt, melyben kör alakú színpad (orkesztra) helyezkedett el. A színpad mögött sátor – szkéné – állt, mely öltőzőként szolgált, s elejére oszlopsort festettek, mely a hátteret szimbolizálta A színház lépcsőzetes nézőtere húsz- harmincezer ember befogadására volt képes. Az előadásokra minden szabad férfi elmehetett belépődíj fejében. A szegények belépőit támogatták. A nézők szabadon kinyilváníthatták véleményüket. A színészek csak férfiak lehettek. Álarcot viseltek, melyeket messziről is látni lehetett, s az adott szereplő egy-egy jellemvonását tükrözte. Így egy színész több szerepet is eljátszhatott. Az álarcon kívül volt még rajtuk egy földig érő ruha és egy magasított talpú cipő (kathornusz) is. A szereplők keveset mozogtak. A színpadon véres esemény nem történhetett. A kar az első kardaltól kezdve a színpadon tartózkodott, magyarázta a cselekményt.
Egy dráma felépítése az ötös tagolás és a hármas egység elve alapján történik. Az ötös tagolás részei az expozíció (bevezetés), bonyodalom vagy más néven konfliktus, a cselekmény kibontakozása, a tetőpont és a megoldás. A hármas egység elve szerint pedig a következőknek kell teljesülnie: a mű csak egy helyszínen játszódhat; a cselekmény ideje maximum 24-36 óra; a cselekmény csak egy szálon futhat.
A görög dráma legfőbb alakjai közé tartozik Arisztophanész – a leghíresebb komédiaíró, valamint a „tragikus triász” néven ismert három tragédiaíró, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész.
Közülük a legismertebb Szophoklész, aki körülbelül 120 művet írt, ám ebből csak hét tragédiája maradt ránk. Három a trójai mondakörből, három a thébai mondakörből és egy Héraklészról. Összesen 24 drámaíró versenyt nyert meg. S Arisztotelész Poetika című művében őt tartja példaképének.
Szophoklész egyik leghíresebb műve az Antigoné című tragédia, mely a thébai mondakörre épül. A mű előzménye az Oidipusz király, valamint az Oidipusz Kolónoszban című tragédiákban található.
A műben teljesül az ötös tagolás; hiszen bonyodalomnak tekinthetjük azt, mikor Antigoné jelképesen eltemeti testvérét (port szór a testre). A tetőpontja pedig Antigoné halála. A hármas egység elve szintén teljesül, hiszen egy helyszínen, a thébai palota előtt, játszódik, s a többi helyen történtekről hírnök vagy őr számol be; a cselekmény ideje 24-36 óra közé esik; a történet egy cselekményszálon fut: Kreón törvényéből következnek az események.
A dráma központi ellentéte Antigoné és Kreón viselkedése. Míg Antigoné az isteni törvény nevében cselekszik (mindenkit megillet a végtisztelet), addig Kreón a saját maga által hozott törvényt látja helyesnek (nem lehet eltemetni, aki a város ellen támad). Ezzel a törvénnyel szeretné elérni személyes hatalmának megszilárdítását.
A címszereplő, Antigoné, egy kitartó, bátor és eltökélt lány volt, hisz büszkén vállalta tetteit és annak következményét Nem önös érdekek vezéreltek, isteni „parancsra” cselekedett, s próbálta húgát, Iszménét megóvni. Tudja, hogy meg fog halni, ha megszegi Kreón törvényeit, mégis megteszi, s bár meghal, erkölcsileg mégis győz, mivel mindvégig hű marad hitéhez. Ő a valódi tragikus hős a műben, mert Kreón hibás döntése miatt kell elbuknia.
Vele szemben Kreón úgy véli, az ő törvénye a nép érdekeit is szolgálja. Határozott, keménykezű uralkodó. Amiért megszegték törvényét önfejűvé, makaccsá válik, s nem hallgat a józan tanácsokra. Hajthatatlan, mert azt akarja éreztetni alattvalóival, hogy ő nem egy gyengekezű uralkodó, valamint ne higgyék, hogy egy nő irányítani tudja őt. Kreón nem képes felfogni, hogy fölötte is áll hatalom. Teiresziász, a jós ébreszti rá hibájára, de sajnos már túl későn látja be hibáit, s összeomlik a terhektől. Jellemén keresztül a szerző üzenni próbál a nézőknek, s olvasóknak. Lássuk be hibáinkat, s ne cselekedjünk az istenek ellen.
Iszméné, Antigoné húga egy törékeny, gyenge nő, aki bár egyetért nővérével, nem mer szembeszállni a királyi hatalommal, s amikor vállalná a halált, Antigoné féltésből durván elutasítja őt.
A drámák fő célja, mely az Antigonéban is tökéletesen megjelenik, hogy a néző katarzist, lelki megtisztulást éljen át.