Próbálom leírni, hogy mi vot, milyen volt,  de egyszerűen nem tudom megfogalmazni. Mégis, ami úgy nagyon megmaradt bennem, és örök élmény:
- amikor a színházban a második sorban ülve hallom, hogy a mögöttem lévő lányok azt beszélik ki előadás közben, hogy az egyik színész mennyire helyes, majd látni az arcukat, mikor az a színész szünetben odajön hozzám, hogy elhoztam-e otthonról, amit kért... :D
- amikor este hazafelé a buszon, azt taglalja, hogy milyen kaját enne szívesen, és másnap a boldog mosoly, amikor azzal várom haza, és utána még visz is el magával belőle
- hajnali 1:08kor sms-t kapni, csa azért, hogy ne ám ealudjak, mert mindjárt hazaér, csakmert előtte nap véltlenül már 11kor bealudtam. 
- google street view segítségével telefonon keresztül magyarázni neki, hogy hogyan is juthat el a világ végén is túlra, ő aki még a 10 méterrel arébb lévő boltba is busszal menne, ha megtehetné..
- a buszpályaudvarra menet a tömött buszon (eléggé hangosan - csak mert nem épp egy halk típus xD) azt részletezni, hogy hogyan próbálták szívatni előadás közben, meg hogy még ki kell találnia mit csinál, amíg előtt lábbal arra vár, hogy az ellenség jöjjön, és megölje a társát, majd a nagyszerű ötlet, hogy köt addig nekem egy kesztyűt :D
- reggelente az ébresztőjére keltem, ami valahogy sokkal korábban szólt mindig, mint az enyémnek kellett volna, és visszaaludni sosem tudtam már. Főleg hogy ő viszont igen, így konkrétan 9 percenként újrahallgathattam.. azért az kárpótolt, hogy aranyosan alszik :D

Ezt még az első napok egyikén kezdtem el írni, bár befejezni már nem fejeztem be, de.. jó helye lesz ennek itt.

Ülök az ágyon, ölemben a laptop és bámulok ki a fejemből. Nem érzek semmit. Vagyis nem tudom, mi kellene éreznem. Legyek boldog? Vagy inkább ne, hátha később megbánom?  Nem tudom.
Körbenézek a szobában. Minden annyira ismerős, és mégis idegen. Szürreális az egész. Voltam már itt máskor is, így hozzá vagyok szokva, hogy bármerre nézek, az ő cuccait látom. De most az övéi mellet az enyémek is ott vannak. Furcsa ezt így látni. Olyan, mintha két teljesen különböző világ összeolvadt volna. És bár nagyon kevés a hasonlóság a kettő között, együtt valahogy mégis kiegészítik egymást. Például itt van előttem az asztal. Cigisdoboz, öngyújtó, kávésbögre, mellette fülbevaló, hajgumi és Darren Shan Fenevadja. A szekrényt ha kinyitom, benne vannak a ruhái, összevissza bedobálva, a másik polcon viszont az én ruháim szépen összehajtva, kis kupacban bugyik, zoknik, melltartók. Mindig úgy gondoltam, hogy az agyára megyek, mikor ezt vagy azt adok neki. Mégis sorra veszem észre azokat a dolgokat, amiket tőlem kapott. A rotringot, amit azért kapott mert tavaly mindig csak az enyémet használta, és így nekem sosem volt, és amire ez van írva: „Please always know, that I love you more than anything else in the world” Bár nem teljesen igaz, de majdnem így van. :) Ráadásul nekem is van egy ugyanilyenem, csak az enyém rózsaszín, és a húgaimtól kaptam, szóval még csak nem is direkt. Vagy a toll. „Zebra toll jó lesz?” „Ne viccelj, CSAK az jó :D” És a bögre. A bögre, amiért annyit kellett rohangálnom, és intézkednem, de végül csak kész lett. Most ott van mellette az enyém is. 

És persze a HÁROM HATALMAS PONT a végére..mert folytatni akartam, csak valahogy nem jött össze..